Vernazza a Cinque Terre vidék 5 településének egyike, az UNESCO világörökség része, a Ligur-tenger keleti partján. Vernazza Olaszország legszebb településeinek listájára is felkerült, amit nem csodálok, hiszen a képeket nézve fantasztikus a látvány. Még nagyobb lehet az élmény, ha egyszer ide eljut az ember és felfedezi Vernazza látnivalói -t.

vernazza látnivalói

Szálláskeresés

Booking.com


Vernazza Látnivalói

Vernazza természetes kikötővel rendelkezik, így nem csoda, hogy a múltban is itt virágzott leginkább a kereskedelem, ami a falu képének is nagyon jót tett. A díszes házak loggiákkal, szép kapualjakkal, zsalukkal pompásak.

A házak elhelyezkedése is mintegy erődrendszerként szolgált a falunak, és a bástyáikat, a városfalat is folyamatosan erősítették, és ezeknek a maradványait is láthatjuk sétánk során.

vernazza látnivalók

Ha kibolyongtuk magunkat a sikátoros apró utcákon, akkor a főutcán végig sétálva a kikötőbe, a falu fő terére juthatunk, ahol éttermek bárok, és a homokos strand is helyet kapott. A kis kikötő színes csónakjaira is érdemes egy pillantást vetni, miközben a mólón végigsétálsz. A mólónál bérelhetsz hajót is, vagy befizethetsz egy kisebb hajókirándulásra.

Vernazza homosok strandja, háttérben a kis várossal nagyon hangulatos, kisgyerekeseknek is ideális. 5-10 perc sétára egy másik tengerpartot is felfedezhetsz, de itt már a víz mély.

Autóbérlés Cinque Terre területén

Szintén a téren található a 40 méteres, 8 szögletű harangtoronnyal ellátott Santa Margarita d’ Antiochia templom is. A 11. században, gótikus stílusban épült templom a város egyik kultúrális látnivalója.

A teljesen épen megmaradt bástyát se hagyjuk ki, már csak a kilátás miatt se. A Doria vár és a Belforte torony meghatározó a városban. A vár bástyája a mai napig látogatható, fentről csodaszép a kilátás a környékre és a városra. A vár egykor egy genovai nemesi családé volt.

A kilátás egyébként a legszebb akkor, amikor már elhagytuk a falut az 5 települést összekötő kék ösvényen gyalogosan, és elindultunk Monterosso felé, innen egész Vernazza pompáját megcsodálhatjuk. Giccsesen hangzik, de tényleg festői a látvány.

Cinque Terre 4 másik települése

képek forrása