Törökország kettőssége miatt is rabul ejti a nyaralókat, hiszen kicsit európai, kicsit ázsiai. A gyönyörű török Riviéra mellett kies, sziklás partokkal, hófödte csúcsokkal is találkozhatunk, vadregényes tájakat járhatunk be. Fővárosa Ankara, de legnagyobb városa Isztambul. Törökországban jelenleg 9 világörökségi helyszínt tekinthetünk meg, többek között Tróját és a divrigi Nagymecsetet is.
Török gasztronómia
Előételként főként halakat fogyasztanak, kaviárt, vagy kolbászkákat. Főételek közül kedvelt a roston, nyárson sült dolgok. Jellegzetes ételük a muszaka és a piláf. Köreteik közül fontos a rizs, amit nagyon sok ételhez használnak, de sok salátát és bulgurt is esznek. A természeti adottságoknak köszönhetően számos gyümölcs megterem, mint például a füge, szőlő, eper, körte. Az édességeik nagyon édesek és nehezek. Ami pedig szertartásnak számít náluk az a jól ismert török kávézás, egy jellegzetes zaccos kávé elfogyasztása.
A Török Riviéraként emlegetett partszakasz számos kék zászlós tengerpartjával, kulturális látnivalóival, ókori romjaival tökéletes turista célpont. A legkedveltebb partszakaszok Antalyanal, Kemernel, Marmarisnal, Alanyanál találhatóak, ahol a kiépített partok mellett eldugottabb tengerparti szakaszokat is felfedezhetünk.
A törökországi szállásoknál érdemes átgondolnunk nyaralásunk célját. Kulturális látnivalókban gazdag, nyüzsgő belvárosi szállodát keresünk, vagy inkább nyugodtabb, családbarát helyre vágyunk, ahol a tengerpart mellett a hotel medencéjében is hűsölhetünk? Esetleg Isztambult fedeznéd fel először és csak utána szeretnél lazulni a török tenger parton?
Fővárosa Ankara, de legnagyobb városa Isztambul, aminek első számú látnivalója a Hagia Sophia. Legnagyobb mecsete a Szulejmán Mecset, de a Kék mecsethez is feltétlenül látogassunk el, éppúgy, mint az elsüllyedt palotához. Az isztambuli paloták, múzeumok, parkok mellett a s Boszporusz-hídon is átkelhetünk, és ha nem untuk meg a tömeget a híres Istiklal sugárúton, akkor a Nagy Bazárt is felfedezhetjük.
Törökországi nyaralásunk alatt kisgyerekekkel érdemes egy megbízható hotelt választani, ahol a gyerekprogramok mellett a medence, a svédasztalos reggeli, játszótér is gondoskodik a kényelmünkről. A tengerpartokon bérelhetünk napozó ágyat, napernyőt, hódolhatunk a vízi sportoknak, és az aqua parkok is felejthetetlen élmény nyújtanak.
Foglalj hotel szobát online Törökországban, már 5600Ft-tól. Törökországi szállások olcsón, foglalási díj nélkül.
Nézd meg a legkedveltebb török tengerparti szálláshelyeket
Megbízható, gyerekbarát apartmanok, hotelek Törökországban olcsón. Foglalj most, foglalási díj nélkül.