Minden információ frissítve 2022 , October
Írország déli részén, Cork megyében fekvő Kinsale a turisták közkedvelt nyaralóhelye, olyannyira, hogy hétvégéken, ünnepnapokon és jó időben a kis utcák zsúfolásig tele vannak. A halászfaluból várossá nőtt Kinsale egyedisége színvilágának köszönhető, hiszen még a legborúsabb napokon is mosolyt csal az ember arcára a sok-sok színes házaival, díszes kirakataival és boltjaival. Az élénksárga, zöld, lila, és a szivárvány minden színében pompázó házak között jó időben fergeteges mediterrán hangulat uralkodik. A kis éttermek, kávézók, fagyizók kerthelyiségei, és a vendéglátó egységek teraszai megtelnek, a dodzsem pálya is kinyit, és egy kellemes séta mellett felfedezhetjük Kinsale látnivalói -t.
A városi múzeumban, az egykori városi bíróság épületében Kinsale történelméről tanulhatunk, majd a Desmond Castleben a bor múzeumot látogathatjuk meg. A Desmond Castle még börtönként is működött, és az 1500-as években épült. Belépőjegy: 2.75 €
Charles Fort és James’s Fort az egymással szemben fekvő erőd a terület és főként a kikötő védelmére épült. Charles Fort erőd a Summer Cove-on ma is látogatható, karban tartott, sok látnivalót kínál, míg a James’s Fort-nak ma már csak a romjai láthatóak.
A templomai, a St. Multose’s templom, a St. John templom mellett a Market House-t se felejtsük el meglátogatni, majd tegyünk egy sétát a város dimbes-dombos utcáin, a kikötőben, és ha időnk engedi a közeli tengerpartra is érdemes elautózni. A kinsale-i hosszú homokos tengerpart jó időben közkedvelt célpont a helyieknek is.
Autóbérlés Írország – Kinsale látnivalói
A népszerű nyaralóhely yacht és vitorlás kikötője is híres, ahova külföldi turisták is szívesen hajókáznak el.
A híres Gourmet Festival is itt kerül megrendezésre minden évben, ahol a legfinomabb ír ételkülönlegességeket kóstolhatjuk, meg és úgy tartják, hogy Írország legjobb éttermei is Kinsale-ben találhatóak. Mindenképpen érdemes kipróbálni a helyi hallevest az ír chowder-t, vagy az irish stewt. A gasztronómiai élvezetek mellett az éttermek hangulata is magával ragadó.
Comment (1)