Már csak a képeket nézve is megérti az ember, hogy miért nyerhette el Alesund 2007-ben a norvégektől Norvégia legszebb városa 1. helyezését és 2009-ben a The Times – a brit napilap is megerősítette ezt.

Norvégiai nyaralásunk során felejthetetlen élményben lehet részünk, ha ellátogatunk Alesund kikötővárosba. A Norvég kisváros egyik különlegessége, hogy hegyekkel, szigetekkel van körülvéve, és a város is több kisebb szigeten terül el. Csodálatos látványát élvezhetjük, ha megmásszuk az Aksala hegyet, autóval is megtehetjük az utat, de érdemes felkaptatni a 418 lépcsőfokon, amely ide vezet. Alesund szigeteit körülvevő hegyeket, fjordokat, a végeláthatatlan kék vizet, vagy este a fényárban úszó várost feltétlenül innen érdemes megtekinteni.

Olcsó szállásfoglalás – Alesund, Norvégia

A városka másik különlegessége, hogy egy szerencsétlen tűzvész során 230 ház kivételével az összes porig égett, ennek köszönhető a mai, egységes városkép, hiszen az újjáépítést a fiatal norvég építészek szervezték, tervezték a szecesszió jegyében. Már csak egy séta erejéig is érmes a városba betérni, hiszen az a hangulat egy teljesen más világba repít el.

Sétánk során feltétlenül látogassunk el Giske kápolnába, amely egy 1150-ból származó márvány templom, majd felfedezhetjük a Sunnmore Múzeumot, az Atlantic Sea Parkot, és számos kisebb templom és múzeum ad lehetőséget, hogy megismerjük a vikingek történetét és életét. Természetesen a hajókázást sem érdemes kihagyni, de mindenképpen legyen nálunk megfelelő öltözet, hiszen az eső ott mindennaposnak számít.

Akinek ideje engedi, feltétlenül látogasson el a Geirangerfjord- hoz, hiszen ez a hely azon kívül, hogy gyönyörű, 2005 óta a világörökség része.

 

Szállásfoglalás Alesund | Akciós repjegyek Norvégiába | Internetes autóbérlés Norvégiában | Egzotikus hajóutak Norvégiába