Ma reggel megnyitott a Bécsi Adventi vásár, ahova december 24-éig látgahtaunk el.
Azonban nem kell sokat várni és nyitnak a hazai Adventi vásárok is. Ország szerte szinte minden nagyobb városban jelennek meg advent idején karácsonyi árusok, a sétáló utcákban megjelennek a gesztenye és forralt bor árusok. Budapesten is több helyen nyílik adventi vásár, azonban a leghíresebb a Vörösmarty téren rendezett Karácsonyi Vásár.
Már csak 1 hét és November 18-án reggel 10től megtekinthetjük és megvásárolhatjuk a hagyományos zsűrizett kézműves termékeket, mivel ide csak a minőségi, kézműves portékák kerülhetnek be.
Az ajándékok begyűjtése mellett természetesen számos programot találhatunk, ami miatt érdemes újra és újra ellátogatnunk a Vörösmarty térre.
Számos színpadi programmal készülnek a szervezők és idén több újdonság is vár minket. A gyerekekhez a Mikulás is ellátogat és a kézműves játszóház is remek szórakozást ígér a kisebbek számára.
Szállás foglalás online Budapesten és környékén
A felnőttek pedig újra ráhangolódhatnak a karácsonyra és felidézhetik a gyermekkoruk karácsonyi emlékeit, hiszen a sötétedés után kigyúló karácsonyi fények, a hamisítatlan, tradicionális karácsonyi illatok békét és ünnepi hangulatot teremtenek.
A hidegtől sem kell tartani, idén még szélesebb lesz a választék a forró italok között, a kisebbek a forró csoki, tea és egyéb alkoholos italok mellett melegedhetnek, míg a felnőttek a forralt bort kortyolgatva andaloghatnak és tekinthetik meg az óriási adventi kalendáriumot, ami idén is az advent ideje alatt minden nap újabb és újabb meglepetéssel fogad minket.
A gasztronómiai élvezeteket se felejtsük el, a sült kolbász mellett, a hagyományos kürtős kalács, a lángos ínycsiklandozó illata indítja be az ízlelő bimbókat.
A téren hatalmas karácsonyfa is várja a látogatókat, hiszen a Budapesti Adventi Vásár Európa szerte ismert. Idén már november 18-ától minden nap reggel 10-től este 8-ig tart nyitva a karácsonyi vásár, egészen december 30-áig.
Online szállásfoglalás Budapesten | Repjegy foglalás | Autóbérlés Magyarországon
Comment (0)