Franciaország fővárosa azért is különleges, mert a világ 4 legjelentősebb városa közé tartozik. Ehhez természetesen sok kritériumnak kellett megfelelnie, úgyhogy ha Párizsba látogatunk aggodalomra semmi ok, unatkozni nem fogunk. Nemcsak, hogy a szerelem, de a fények, a művészetek és a divat városa is, sokak szerint a legszebb város, a turisták nagy része visszavágyik erre a csodálatos helyre. Kétség sem fér hozzá Párizs nemcsak gazdasági, de kulturális központja is a világnak.

Annyi híres, nevezetes épülettel, szoborral, építménnyel találkozhatunk Párizsban, hogy egy egész nap sem lenne elég a felsorolásukra.

A leghíresebb nevezetessége természetesen az Eiffel-torony. Szintén ugyanilyen népszerűségnek örvend a Notre Dame, a Diadalív, a Louvre, a Sorbonne, az egyetem, a Pantheon, ahol a leghíresebb franciák nyugszanak, a Párizsi Nagymecset, az Operaház. Párizs számos múzeuma közül a Louvre mellett feltétlenül látogassunk el a Rodin Múzeumba vagy az Orsey Múzeumba, ha pedig valami modernre vágyunk, akkor a Kortárs Művészeti Múzeum, a Centre Georges Pompidou a megfelelő célpont, ami egy inkább kifordított épületnek nevezhető „csoda”, bár a modern kor és szakma igazán nagyra tartja. Akinek AZ Eiffel-torony magassága nem elég, megcsodálhatja a várost a Párizs Eye-ról is.

Párizs tele van parkokkal is, ilyen például a Luxembourg-kert, vagy a botanikus kert, a Jardin des Plantes. A romantikusoknak a Buttes-Chaumont park nyújt felejthetetlen élményt, hiszen nemcsak egy egyszerű parkon sétálhatunk keresztül. Van itt minden, angol kert és kínai kert, barlangok, tavak, szökőkút, vízesés, hidak. Ám a legnagyobb parkja a Bois de Vincennes, ami még a new york-i Central Parknál is 3x nagyobb.
 

Visit Paris Museums & Galleries Free

 
A Szajna partján is hangulatos sétát tehetünk, főleg este, amikor már kigyúlnak a fények. Napközben pedig a párizsi Acqua Parkot is meglátogathatjuk.

Párizsban a divat nem csak nappal hódít, ha beköszönt az este, a szórakozóhelyekre is mindenki szép ruhába jár, így ha szeretnénk tartani a színvonalat egy-két helyre bizony érdemes kiöltözni. Nyáron a parkok környéke is megtelik és az Eiffel-torony előtti parkot is ellepik a fiatalok. A legfelkapottabb hely a Rex Club, La Loco.  Azonban a világon a leghíresebb a Moulin Rouge.

Párizsban akár egy hosszú hétvégét töltünk, akár 1-2 hetet unatkozni nem fogunk, sőt ha időnk engedi, a környéket is felfedezhetjük, vagy akár a Disney Land-be is eljuthatunk.

Párizsi utazásunk során ne felejtsük el, hogy kedvezményesen vásárolhatunk párizsi pass kártyát, amivel ingyenesen vagy kedvezményesen látogathatunk meg múzeumokat.

 

Olcsó szállások Párizsban | Akciós repülőjegyek Párizsba | Utazz kényelmesen Franciaországban – autóbérlés