Bár napközben még élvezhetjük a kellemes meleget, de a hűvös esték, és a naptár árulkodik róla, hogy bizony közeleg a tél is.

A síelés szerelmeseinek érdemes időben gondolni a síszezonra, hiszen már ilyenkor lehet foglalni a síparadicsomokban szállást, sőt, most még nagy akciókra lehet számítani, hiszen nem indult be a síszezon, nem szöktek fel az árak.




Szállások Ausztria síparadicsomaiban

Nem is kell messzire menni, hogy igazán szép vidéken hódolhassunk a téli sportoknak. Ausztria egy tökéletes hely. Sőt! Aki először készül síelni nehéz feladat előtt áll, hiszen több mint 800 sípálya közül válogathat.

Rengeteg a lehetőség, kortól, nemtől, edzettségi és tudásszinttől függően. Egyedül, párban, családdal, mindenképpen érdemes beszerezni egy új, felejthetetlen élményt.

 

 

Az első rendű, és rendszeresen karban tartott pályák már novembertől várják az oda látogatókat és síelni vágyókat, de ne is ragadjunk le az egyszerű sílécnél, hiszen az extrém sportok szerelmesei is garantált élvezetet kapnak. A nap közbeni sport után természetesen nem áll meg az élet a síparadicsomokban sem. Szórakozási lehetőségek sokasága várja az éjszakázni vágyókat. Hangulatos fények a romantikusokat, meleg szobák a pihenni vágyókat.
Aki nem rajong annyira a téli sportokért, esetleg elfáradt, ők, míg a család a kinti hideget élvezi, wellness részlegeken kényeztethetik magukat és töltődhetnek fel, hogy kipihenten térjenek vissza a téli hétköznapokba.
A sípályák mellett természetesen az alpesi táj szépsége is külön élményt nyújt, akár túrázni is indulhatunk a hóba.

Ausztria síterepei, ahol rengeteg sípálya közül válogathatunk.

Alsó-Ausztria, Felső-Ausztria, Karintia, Salzburg, Stájerország, Tirol, Vorarlberg.


Olcsó szállások Ausztria síparadicsomaiban | Akciós repülőjegyek a világ bármely pontjára | Utazz kényelmesen Ausztriába