Ayia Napa az egykori halászfalu, Ciprus egyik legkedveltebb nyaralóhelyévé nőtte ki magát. Hófehér homokos öblök sorakoznak egymás után, és a lassan mélyülő, kristálytiszta kék tengerrel, napsütéssel, belopja magát az oda látogató szívébe. Kiváló nyaralóhely akár még októberben is.

 

Agia Napa-n a vízi sportok kedvelői, a strand szerelmesei egyaránt felejthetetlen nyaralásnak néznek elébe. Mindemellett a ma már teljes mértékben a turistákra összpontosító Ayia Napa rengeteg szórakozási lehetőséget is kínál. Napközben éttermek, bárok, kávézók, tavernák várják a vendégeiket, majd ahogy közeledik az este, a központban beindul az éjszakai élet. Áprilistól szeptemberig minden vasárnap tartanak a városban valamilyen rendezvényt.

Pihenésre, kikapcsolódásra, feltöltődésre a legalkalmasabb hely. Látnivalókban azonban nem bővelkedik Ayia Napa.

Egyetlen egy kolostorral rendelkezik, amit 1570-ben fejeztek be. Az „Erdők asszonyának” emelt kolostor belső udvarában meghitt kerengő található, faragott ablakokkal. Középen egy nyolcszögletű kút díszeleg. A kolostor jellegzetessége, hogy egy része a föld alá épült. Bejáratánál egy körülbelül 600 éves, öreg platánfa áll.

Feltétlenül keressük fel a közelben található 1994-ben, Szűz Mária tiszteletére épített templomot is.

Ha kalandosabb nyaralásra vágyunk üljünk autóba, és fedezzük fel a környéket, vagy akár az egész szigetet is bejárhatjuk. Ehhez a legjobb megoldás, ha autót bérelsz Cipruson (autóbérlés Ciprus), de ne felejtsd, hogy baloldali közlekedés van érvényben.

Ayia Napa a legkülönfélébb sportolási lehetőségekkel vár minket. Legyen szó vízisíről, szörfözésről, ejtőernyőről, jetskiről, búvárkodásról, itt mindent kipróbálhatsz.

Nemcsak családosoknak!

Agia Napanal található Európa legnagyobb vízi parkja, a Water World elnevezésű park is, ahol minden egyes négyzetméteren a görög mitológia világát csodálhatjuk meg, hiszen témáját tekintve az ókori Görögországot mintázza. Az adrenalin függők itt biztosan nem fognak unatkozni, hiszen több mint 24 csúszda található különböző hosszúságú, magasságú, félelmetestől a még félelmetesebbig. Mindemellett aki a nyugalom szigetét keresi, szintén kikapcsolódhat, a park számukra is tartogat meglepetést, például a világ legnagyobb sakktábláját. Különlegessége még, hogy itt található Európa legnagyobb hullámfürdője.

 

Belépő a Water Worldbe Ayia Napa-n 2013-ban felnőttek számára 35 euró, gyerekeknek 20 euró. Érdemes nyitásra oda menni, hogy kihasználhassuk a park adta lehetőségeket. 10-6-ig várja a park a vendégeit, a csúszdák és élményfürdők mellett bárokkal, és éttermekkel.
Olcsó szállások Ayia Napa | Akciós repülőjegyek Ciprusra | Autóbérlés Ayia Napa